Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyászolunk

Megyaszai Imre búcsúztatása a Szövetség részéről


Kedves Gyászoló Gyülekezet!

Egy élet értékét nagymértékben meghatározza, hogy tudott-e valaki felelősséget vállalnielsősorban emberekért. Imre felelősséget vállalt szeretteiért, szomszédaiért, gyülekezetéért,azért a presbitériumért, amelynek tagja, majd gondnoka lett, a Budapest-Déli TerületiSzervezet tagjaiért, amelynek 2000 óta tagja volt és amelynek 2006-ban elnökévéválasztották. Elnöki működése fellendítette azt a területi szervezetet, amely évekig - korábbielnöke, dr. Cseh Lajos elhunytát követően - elnök nélkül maradt. Az ő elnöksége alattalakult ki az egyházmegye elnökségével az a kiváló együttműködés, amely a presbiterképzésterületén országosan például szolgál azóta is más területi szervezeteink számára.Eltávozása mélyen érinti Szövetségünket; tanácstalanok vagyunk és szomorúak. Mégis,szeretném felolvasni vígasztalásul az itt maradottaknak a Zempléni Területi Szervezetelnökének, Jeney Andrásnak „Lélekharang" című verséből az utolsó versszakot:

Mégis kong a harang... Ég, és ránk omlik a Bábel,
Mégis kél a remény, - sárból a napragyogás.
Halkan bár, és szótalanul, megdobban a Lélek;
Hallgasd, lásd a csodát, fogd meg a kéz melegét.
Hagyd, hogy öleljen, mást is öleljen, szóljon a széllel
Benned a csöndüzenet, - s gyógyul a Föld, meg a szív.

Szilágyi Sándoraz MRPSz főtitkára

 

 

 

Kedves Testvérek!

Fájdalommal tudatjuk, hogy Területi Szervezetünk elnöke, Megyaszai Imre december 30-án hosszú betegség után Urához távozott. Temetése január 17-én 13:30 órakor lesz a Farkasréti Temetőben. 

Hálával emlékezünk szolgálatára és bennünket is erősítő hitére.

Kérjük az Úr áldását szeretteire.

Varga Gábor és Küller András
Magyar Református Presbiteri Szövetség
Budapest-Dél Területi Szervezete

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 44, összesen: 365237

  • 2025. február 16., vasárnap

    A lelkipásztori szolgálat lendületesebbé tétele a célja az idei dunamelléki lelkészhétnek július első hetében. Jelentkezési határidő: május 31.
  • 2025. február 13., csütörtök

    Új kiállítási tárgyak érkeztek a Bibliamúzeumba, amelyek az ókori hellén és kora keresztyén gondolkodás kontrasztjaira és párhuzamaira is rávilágítana...
  • 2025. február 12., szerda

    Hamarosan megkaphatja az első, speciálisan a számára készített vakcinát Pásztory Ádám teológus, a Magyarországi Református Egyház korábbi kommunikáció...
  • 2025. február 12., szerda

    Muraközy János születésének kétszázadik évfordulóján mutatták be a festőművészről szóló kiadványt a kecskeméti Ráday Múzeumban.
  • 2025. február 11., kedd

    Halála előtti utolsó interjúját nekünk adta – ezzel emlékezünk a 92 éves korában, 2025. február 7-én elhunyt Erdélyi Tibor Kossuth-díjas koreográfusra...
  • 2025. február 10., hétfő

    Krisztus követése az első, ebből fakad minden más. Beiktatták Tikász Ábelt, a Budapest-Klauzál téri Református Egyházközség harmadik vezető lelkipászt...
  • 2025. február 09., vasárnap

    XXI. századi tündérmesét mondok összetartozásról, tisztaságról és arról, hogy lehet változni. Dr. Süll Tamás és dr. Süll Kinga kapcsolatának története...
  • 2025. február 06., csütörtök

    Hogyan közelítsünk a bibliai szöveghez, és miként adjuk át az értelmét? Mindez tanulható, így életet formáló erővé válhat az Ige hirdetése. Ebben segí...
  • 2025. február 05., szerda

    Ha egyszavas szinonimát keresünk a tevékeny szeretetre, jusson eszünkbe: nőszövetség. A tisztújítás apropóján beszélgettünk Kisóvári-Németh Márta lelk...
  • 2025. február 05., szerda

    Vasárnap kezdődött a házasság hete.