2016. augusztus 15., hétfő - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Ősszel folytatódik...

 

Kedves Testvérek!

Mellékeljük a Magyar református Presbiteri Szövetség Bp-Dél területi szervezetének tervezett őszi-téli programját.
Az alkalmak 10 órakor kezdődnek és körülbelül fél 1-ig tartanak. Áhítatot követően kerül sor az előadásra. Az előadásokat követően alkalom nyílik a hallottak megbeszélésre is.
Az alkalmakra nem csak a presbitereket és házastársaikat hívjuk, de a  elkipásztorokat és a gyülekezetek más érdeklődő tagjait is nagy örömmel látjuk.
Kérjük, hogy akit ezt a felhívást olvassa, lehetőség szerint ossza meg ennek tartalmát gyülekezete lelkipásztorával és gondnokával, s emellett azokkal a presbiterekkel, akik még nem értesültek erről a sorozatról.
A megelőző alkalmak anyagai honlapunkon hallhatók, olvashatók!


Kérjük az Úr segítségét. Áldás, Békesség!

Dr. Varga Gábor
a területi szervezet elnöke


BEOSZTÁS TERVEZET
a Budapest-Déli Ref. Egyházmegye MRPSZ presbiteri képzéséhez
2016/17 ősz-tél

1/ Előadás témája: II. Helvét Hitvallás XXVI.
A hívők eltemetéséről, a halottak körül való gondoskodásról, a tisztítótűzről és a szellemek
megjelenéséről
Cseri Kálmán lp. - Pasarét - szeptember 10

2/ Előadás témája: II. Helvét Hitvallás XXVII-XXVIII.
Az istentiszteleti szertartásokról, vallásos szokásokról és a közömbös dolgokról, ill. az egyház
javairól
Sándor Balázs lp. - Pestlőrinc Kossuth tér - október 8

3/ Előadás témája: II. Helvét Hitvallás XXV.
Az ifjúság vallási tanításáról és a betegek látogatásáról, vigasztalásáról
Thoma László lp. - Gazdagrét - november 26

4/ Előadás témája: II. Helvét Hitvallás XXIX.
A nőtlenségről, házasságról és háztartásról
előadó és helyszín egyeztetés alatt - 2017. január 14

5/ Előadás témája: II. Helvét Hitvallás XXX.
A hatóságról
Illés Dávid esperes - Buda - 2017. február

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 14, összesen: 326227

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...