Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hitünk hősei az egyháztörténetben

A Presbiteri Szövetség Budapest Déli Egyházmegyei Területi szervezete 2010-ben folytatja a „presbiter továbbképzés nem csak presbitereknek” tanfolyamát. A tanfolyam szervezői hívnak mindenkit – presbitereket, a gyülekezetek tagjait, lelkipásztorokat – az előadásokra. Nem kell előre jelentkezni, és ha valaki nem tud folyamatosan részt venni, egy-egy alkalomra is érdemes eljönni. Az egyes alkalmak mindig szombaton délelőtt lesznek és 10 órakor kezdődnek. Időtartam: 2 ½ óra.
A tanfolyam nyolc alkalomra szervezett előadások és beszélgetések sorozata, amelyeket mindig rövid igemagyarázat vezet be. Az előadásokat a Budapest Déli Egyházmegye lelkipásztorai tartják az egyházmegye egy-egy gyülekezetében. Minden alkalommal egy-egy egyháztörténeti előadás hangzik el és megbeszélésre kerül a presbiterek életével kapcsolatos egy-egy időszerű téma.
A területi szervezet az előadókkal egyeztetve a következő tanfolyami tematikát készítette elő:
1. Február 20.: Keresztyénség a Római Birodalomban
Előadó: Alföldy-Boruss Dezső. Helyszín: Budai gyülekezet
1/a Gyülekezet látogatás – Vezeti: Mikó László
2. Március 20.: A pápaság története
Előadó: Papp Tibor. Helyszín: Kispest-Wekerle-telepi gyülekezet
2/a Istentisztelet körüli presbiteri teendők, a gyülekezet tagjainak bevonása a templom körüli munkába. – Vezeti: Megyaszai Imre
3. Április 17.: Az előreformátorok élete és működése
Előadó: Péterffy György. Helyszín: Külső-Kelenföldi gyülekezet
3/a Vagyon, és életbiztonsági kérdések, költségvetés, pénzügyi ismeretek, pályázatkészítés
4. Május 15.: Kálvin reformációja
Előadó: Dr. Szabó István – Helyszín: Budahegyvidéki gyülekezet
4/a. Missziói munkaterv, gyülekezeti újság, honlap, iratterjesztés. – Vezeti: Viczián Miklós
5. Június 19.: A Hugenották története
Előadó: Varga Róbert – Helyszín: Kispest-Templomtéri gyülekezet
5/a. Épületek műszaki kérdései, tatarozás, karbantartás, fűtés, világítás, hangosítás. – Vezeti: Ritoók Pál
6. Szeptember 18. Knox és a skóciai reformáció
Előadó: Alföldy-Boruss Dezső. – Helyszín: Kelenföldi gyülekezet
6/a. Diakónia és a presbiteri szolgálat. – Vezeti: Csenki Zsuzsa
7. Október 16. A Pietizmus története
Előadó: Cseri Kálmán. Helyszín: Pasaréti gyülekezet
7/a. Ifjúsági munka, ifjúsági misszió
8. November 20. Az újkori ébredéstörténet (Wesleytől napjainkig)
Előadó: Dr. Sípos Ete Álmos – Nagyvárad téri gyülekezet
8/a. Laikus szolgálók (bibliaórai vezetők, szolgálati ágak vezetői. Felkészítésük, szolgálatuk szervezése, végzése.)

A Presbiteri Szövetség Budapest Déli Területi Szervezete

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 42, összesen: 321048

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...