Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Soroksáron az imádkozásról...

A megszokottnál egy kicsit talán kevesebben voltak a gyülekezet Galambos termében, amikor Küller András a Presbiteri Szövetség részéről köszöntötte a megjelenteket. A továbbképzés helye első alkalommal Soroksár, így talán érthető, hogy valamivel kevesebben voltak jelen, annak ellenére, hogy a szövetség honlapján még térkép is segítette a tájékozódást.

Kiss Péter, a Soroksári Református Gyülekezet lelkésze tartotta az áhítatot, amely ide kattintva meghallgatható!

Az áhítatot Molnár Sándor lelkipásztor előadása követte, aki Külső-Kelenföldről érkezett Soroksárra. Előadása a Heidelbergi Káté 116-118. kérdései alapján az imádkozásról szólt. (Az előadás hangfelvétele sajnos megsérült, így azt meghallgatni nincs mód!)
A több személyes élménnyel, példával illusztrált előadás elején az ima szükségességét hangsúlyozta a lelkész. Kiemelte, hogy melyek azok az elemek, s milyen azok sorrendje, ami nem maradhat ki az imából. 
Szólt az előadó az "egyéni" és a "közösségben nyilvánosan" elmondott imáról, annak sajátosságairól. S talán az egyén szempontjából a legfontosabbként említette: legyen az imának elkészített helye, ideje az életünkben, hiszen Teremtő Atyánkkal készülünk beszélni!
Többször keltett derültséget a teremben, amikor arról szólt, hogy mi legyen az imában. Ismét a példák sokaságát hozta a hallgatóság elé, s tette még érthetőbbé a Káté 118-as kérdésében felvetetteket.
Az előadást szünet követte, majd kötetlen beszélgetés formájában szóltak hozzá a testvérek az előadáshoz. (A beszélgetés ide kattintva meghallgatható.) 

Köszönet az alkalom megrendezésében részt vett testvéreknek!

(131006-szala)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 71, összesen: 224638

  • 2019. augusztus 23., péntek

    Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló - 2.rész
  • 2019. augusztus 22., csütörtök

    Szerette a csendet. A vidék csendjét különösen. Ritkán volt alkalma itt lenni. Megállt a kertben és nézte a fákat, bokrokat. A szilvafa ágai roskadozt...
  • 2019. augusztus 21., szerda

    A valódi önmegvalósítás nemcsak rólunk szól, hanem a kapcsolatainkról is. Ez egyszerre szabadság és kihívás. Pál Feri ennek a lehetőségeiről és dilemm...
  • 2019. augusztus 20., kedd

    Isten háza nem a változatlanság, hanem a gyógyulás és a remény helye. Akkor van értelme felújítani, ha a benne élő gyülekezet erőt és hitet ad a telep...
  • 2019. augusztus 19., hétfő

    Mit jelent érettnek lenni?
  • 2019. augusztus 18., vasárnap

    Miért és hogyan lesz valakiből kutató-mentő, és mi ad neki erőt ehhez az elhíváshoz a bevetések során? Többek között erről is mesélt nekünk Hegedüs Gá...
  • 2019. augusztus 17., szombat

    Kinek ne lennének fontosak a kapcsolatok…hiszen kapcsolatra vagyunk teremtve! Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló – első rész
  • 2019. augusztus 16., péntek

    Segítség a lelkipásztoroknak, hogy a saját gyülekezetükben a szolgálatba bekapcsolódó aktív munkatársakat, világi vezetőket, presbitereket, tanítókat ...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Az érzelmi intelligencia fontosságát nem szabad se túlmisztifikálni, se lebecsülni. De fejleszthető-e mindenkinél? Amennyiben igen, akkor milyen mérté...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Sokunknak magától értetődő dolog a címben foglalt feltétel, bármerre indulunk, nálunk van a Szentírás. De akad olyan úticél is, amelyik kifejezetten t...